Lovas Egyesület Lovas

A községben 1998-99 évektől kezdődően különböző lovas programok kerültek megrendezésre.

2000 szeptemberében a búcsú napján első alkalommal került megrendezésre egy amatőr díjugrató verseny. Meglepően sokan vettek részt a környék és távolabbi vidékek(Nagyvázsony, Kisbér, Simontornya) lovasai közül. Ezen sikeren felbuzdulva határoztuk el, hogy hivatalos formát adva a baráti társaságnak sport egyesületet hozunk létre Lovas Egyesület Lovas névvel. Célunk, hogy az esetleges pályázati lehetőségeket kihasználva a lovas sport és a lovaglás lehetőségeit gyarapíthassuk, versenyekre illetve a versenyzésnek szervezett keretet biztosítsunk. Az önkormányzat által biztosított pályát saját költségünkön elsimítottuk, talaját többszöri fűrészporozással, trágyázással lazítottuk, gyepesítettük, a köveket és egyéb hulladékot rendszeresen összeszedtük. A korlátokat minden verseny előtt felújítjuk. 2003-ban sikeres pályázatot írtunk, melynek eredményeként a lovas pálya körbekerítését és a bírói emelvényt építettük.

Minden évben évi két alkalommal-Pünkösdkor és a búcsú napján nyilvános edzést tartunk ami azonos színvonalú egy megyei szintű díjugrató versennyel. A vetélkedőt hivatásos versenybírók vezetik. A résztvevők biztonsága érdekében mentőgépkocsit hívunk. A helyezettek szalagot, díjakat kapnak, valamint minden résztvevőnek egy tál ételt és italt biztosítunk.

A falunapi rendezvénysorozat szervezésében is szerepet vállalunk a kezdetek óta. Rendszeresen megtartjuk a ló szépségversenyt és a fogathajtó versenyt. Minden alkalommal a lótenyésztésben elismert szakembereket hívunk a zsűribe.

Büszkék vagyunk arra, hogy a megyében rendezvényeink egyedülállók. A lovas díjugrató sportban évi 4-5 alkalommal rendeznek megyei versenyeket, de egy helyen sem rendeznek egy évben két alkalommal. A fentiekben leírtak alapján úgy látjuk, az egyesületünk évek óta megbízható évről évre magasabb színvonalú munkát végez. Mára elmondható, hogy a község egyik olyan civil szervezete, amely a községben nagy tömegeket vonzó rendezvénysorozatot biztosít. Rendezvényeink céltudatos, kitartó munka eredményei. Elképzeléseink szerint szeretnénk kétnapos lovas fesztivált tartani, melyen az eddigi hagyománytól eltérően nem csak díjugrató, hanem díjlovagló és fogathajtó vetélkedők is lennének. Az ehhez szükséges anyagiak egy részét tudjuk csak biztosítani, ezért egyéb támogatások és segítségek is szükségesek. Bízva abban, hogy az egyesület működéséről leírtak felkeltik mások figyelmét szeretettel várjuk érdeklődő jelentkezésüket!